Ha eljön a nyár, végre Ő is kimegy a partra. Azon a rövid úton mély levegőket vesz, kiengedi végre dús haját és megbotránkoztató pink körmeivel mélyen beletúr. Megégeti vállát a forróság, a Nap éledő ereje, amivel hatással van mindenkire.

Van, akiket olyannyira megéget ez a lázas mámor, hogy egész nyáron valaki mássá vetkőznek, aki izzik, parázslik és eggyé válik a sugárzó nappal, hogy bearanyozza megszürkült mindennapjait. Van, akit épp csak megérint, mint Őt is, fehér, könnyed ruhájában, amit végre megtanult hordani, amihez végre kiszabadította haját a csatból, kíváncsi szemei pedig várakozó izgalommal kémlelték a horizontot, hogy feltűnjön az az egy vitorlás.

Van, akit megbolondít a nyár, van, akinek életét ketté töri-utána létezik a múlt és az a nyár.. Úgy tervezte ez most valóban más lesz. Had égesse őt is, had ragyogjon, s ha eljön az ősz, bőre kifakul, hajának napszívta tincsei újra visszabarnulnak, aranyhaja újra átlagos lesz és lekopik a nyár színű körömlakk is. Csak most az egyszer. Most az egyszer had menjek vele, had kapaszkodjunk a szélbe vitorlánkkal, hogy nyár végére egy új évszak vegye kezdetét.